A toroniak ismét Rhinben
A 3. hadsereg az aszisz expedíciós hadsereg legy?zése óta nagyjából akadálytalanul mozoghatott Rhinben. Ezért is bontottam a hadsereget kül?nálló oszlopokra, hogy annál nagyobb területet tudjunk lefedni, és annál k?nnyebben el?teremthessük az ellátmányt. élelmiszerekkel még mindig viszonylag jól el voltunk látva, de a takarmányt továbbra is napról-napra kellett beszereznünk, hiszen legeltetetésre még mindig nem volt lehet?ség, készletek felhalmozásához pedig nem volt elég szállítóterünk.
Szerencsére a toroni nemesi felkelés, amely a hadjárat folyamán a saját készletek megsemmisítését végezte, Marnir hónap k?zepére gyakorlatilag széthullott. A sorozatos csatározások, amelyekbe portyázóinkkal bonyolódtak, fel?r?lték ?ket, és a lakosságnak azon része, amelyet nem telepítettek ki a tartományból, nem szolgálhatott utánpótlásként, mert a felkel?ket legalább annyira meggy?l?lték, mint minket. így aztán a takarmány el?teremtése egyre k?nnyebbé vált, és ahogy északnak haladva ismét egyre s?r?bben lakott vidékre értünk, a lakosság ellenállása kezdte a f? gondot jelenteni.
A mindenükb?l kiforgatott, éhez? és elszegényedett k?zemberek szembeszálltak a nemesi felkel?kkel, ha azok meg akarták semmisíteni a megmaradt készleteiket, de ellenünk nem tudták megvédeni ?ket. Akik életben maradtak k?zülük, bandákba ver?dtek, amelyek ugyanúgy fosztogattak, mint a mieink, ugyanúgy pusztítottak, mint a nemesi felkel?k, de ek?zben mindenkivel harcban álltak, sokszor még egymással is.
Az éhezés vakmer?vé tette ?ket, gyakran megtámadták a kisebb portyázó csapatainkat, hogy a lovaikat megehessék. Ezért a mieink mindig egyre nagyobb csapatokban jártak, de így a hatékonyságunk cs?kkent: kisebb területet tudtunk csak átfésülni ugyanannyi id? alatt.
Mindez azonban csak múló kellemetlenség volt ahhoz képest, mintha egy reguláris toroni sereggel kellett volna harcokat vívnunk. Marnir végén azonban úgy t?nt, ismét sor kerül erre is, ugyanis 47-én hírt kaptam róla, hogy egy tekintélyes méret? toroni hader? behatolt Rhin tartományba.
Ennek a seregnek, mint kémeim tájékoztattak, az a hadoszlop volt a magja, amelyet még a hadjárat kezdeti szakaszában ellenünk küldtek, és amelyet oly csúfosan megtépáztunk, majd végül visszavonulásra kényszerítettünk. Akkor a 3. hadsereg megalázó vereséget mért a túler?ben lév? ellenségre – de azóta igencsak megváltozott a helyzet.
A megvert egységeket újjászervezték, felt?lt?tték, és meger?sítették a császár saját légióival és lovasezredeivel. A parancsnok, egy új, agilis tábornok lett, akit az ellenünk folytatott hadjáratokban nyújtott teljesítménye miatt neveztek ki. Promm el-Arinell kül?n?sen a bernongi csatában tüntette ki magát: ? volt annak a légiónak a parancsnoka, amely el?sz?r átt?rt a tariniak pajzsfalán (igaz, a rohamot el-Cirjem vezette), és ha nem kapjuk oldalba el-Cirjem derékhadát, kétségkívül más h?stetteket is véghezvitt volna még a nap folyamán.
A 3. hadsereg harci szelleme és fegyelme, nézetem szerint még mindig felülmúlta bármely toroni alakulatáét, de számításba kellett vennem, hogy a mieink már t?bb mint egy hónapja nem jutottak pihen?h?z, míg a toroniak másfél hónapig mást sem csináltak, mint a f?t?tt barakkjaikban nyalogatták a sebeiket.
Marnir 47-én mi nagyjából Lohejk magasságában jártunk, persze vagy száz mért f?lddel nyugatra. A toroni seregnek b?ven volt rá ideje, hogy elénk vágjon, mi viszont minden nehézség nélkül kikerülhettük ?ket, ha nyugat felé elhagyjuk Rhint, és az Anublien-tóvidéken meg a pusztákon keresztül térünk vissza az Unióba. Mint azt e k?nyvem harmadik fejezetében leírtam, egyszer már megtettem ezt az utat télvíz idején, méghozzá t?mérdek poggyásszal – nem voltak kétségeim, hogy a 3. hadsereg a gyenge utak ellenére is gyorsan haladna el?re.
Tekintve, hogy a hadjárat t?bbé-kevésbé már elérte a kit?z?tt célokat, azaz t?bb ízben vereséget mértünk az egymástól elszigetelt toroni hadseregekre, illetve elpusztítottunk egy pár fontos hajógyárat, hajlottam rá, hogy ezúttal kitérjek az ?sszeütk?zés el?l.
Egy újabb csata számunkra már nem sok nyereséget hozhatott, súlyos veszteségeket viszont okozhatott volna. és persze, mint f?ntebb már kifejtettem, a hadjárat kezdeti szakaszához képest mi gyengültünk, a toroniak viszont meger?s?dtek. Mindamellett meg akartam hallgatni a tábornokaim véleményét is a dologról, így Marnir 50-ére ?sszehívtam az egész vezérkart a f?hadiszállásomra.
Chrysaleas természetesen amellett volt, hogy ütk?zzünk meg újfent a toroniakkal, mert egy ilyen újabb gy?zelem tovább rombolná a már amúgy is sok csapást elszenvedett toroniak morálját, míg a mieink máris kit?n? harci szellemét csak tovább er?sítené. A kyr tábornok kiemelte, hogy az ellenünk küld?tt sereg legénységének legalább a harmadát túl fiatal újoncok vagy túl ?reg veteránok alkotják – ha most csapunk le rájuk sokkal k?nnyebben szétzúzhatjuk ?ket, mintha megvárnánk, amíg az újoncok kiképzése, illetve újraképzése befejez?dik.
Ard Harneor és Harneor tábornokok azzal értettek egyet, hogy amit el akartunk érni a hadjárat során, azt nagyjából elértük, és egy újabb ütk?zettel jelenleg csak veszítenivalónk van. Ard Harneor kijelentette, hogy a 3. hadsereg máris minden várakozást felülmúló teljesítményt nyújtott, a szerencsénk f?l?sleges kísértése lenne tehát, ha még most, a hadjárat befejez? szakaszában is tovább fokoznánk a seregre nehezed? nyomást.
Liromag nem volt egészen ellene a gondolatnak, hogy újra harcba bocsátkozzunk a toroniakkal, de azt is kik?t?tte, hogy amíg a hadm?veletben csak a 3. hadsereg venne részt, minden ilyen vállalkozásnak ellene van. Ha azonban a f?seregünk képes beavatkozni a harcok menetébe, és legalább másfélszeres túler?t fel tudunk vonultatni, ? a harc mellett foglal állást.
Ralk tábornok vázolta fel a nézeteit utolsóként, és amit mondott, valamennyiünket meglepett. A tábornok el?sz?r is k?z?lte, hogy Marnir 48-án foglyul ejtett egy magas rangú toroni tisztet, aki beépült az V. hadtest vezérkarába. A toronit egy nehezen kimutatható mágikus formulával orkká változtatták, és ezt egyetlen varázstudónk sem érzékelte, ami legalábbis aggasztó. Az ellenséges ügyn?k csak egy szerencsétlen – illetve a mi szempontunkból szerencsés – véletlennek k?sz?nhet?en bukott le – Ralk tábornoknak szemet szúrt, hogy beosztottja mindig egy vagy három nemzetséggel indult portyára – sosem kett?vel vagy néggyel, holott korábban mindig a feladat nehézségéhez mérten állította ?ssze a portyázó alakulatát.
Ez alighanem a toroni számmisztika eredménye volt; a kyr tiszt nyilván úgy gondolta, hogy a tompa esz? orkoknak nem fog felt?nni a dolog, ezért ragaszkodott a babonáihoz, de vesztére. Ralk tábornokban gyanút keltett ez a viselkedés, és lefogatta a kémet, majd egy mentalistánk belenézett a fejébe, így mindenre fény derült. Az ork t?rzsf? nagyon k?rültekint?en járt el, szellemgátat emeltetett a kém k?ré, és abban is megakadályozta, hogy ?ngyilkosságot k?vessen el. A dologba pedig a lehet? legkevesebb embert avatott be, mert nem tudta, hány toroni ügyn?k szivárgott be k?zénk.
Az elfogott toroni el?vigyázatosságból nem tudott t?bbet, mint amennyire feltétlenül szüksége volt, így azt sem tudta hány társa épült be a hadseregbe, vagy hogy kik voltak ezek. Az ügyn?k els?dleges feladata az volt, hogy végezzen Ralk tábornokkal egy adott jelre, így feltételeztük, hogy más orvgyilkosok is beszivárogtak k?zénk azzal a céllal, hogy a megfelel? pillanatban lefejezzék a hadsereget. Próbálkozások már korábban is t?rténtek erre, ellenem a háború addigi másfél évében háromszor kíséreltek meg merényletet, és a tábornokaimat is próbálták már eltenni láb alól, de ilyen k?zel még sosem jutottak a célhoz.
Az aggasztó felfedezés, és a bel?le levont még aggasztóbb k?vetkezések után Ralk kifejtette a maga tervét, ami lehet?séget adott, hogy egyszersmind a kémekt?l, és a minket üld?z? toroniaktól is megszabaduljunk. Eszerint vissza kellett vonulnunk az Anublien-tóvidékre, ahol a Vas Fiai patrónusának, Hurag Dhaurnak a legnagyobb hatalma volt. Ez az entitás állítólag valaha a t?rzs vezére volt, most pedig hatalmas szürke farkasként uralkodott a nyugati erd?k és puszták vadjai felett.
Volt a tóvidéken egy neki szentelt erd?, amelynek hatalmát az ork sámánok évezredek óta táplálták ember-, és állatáldozatokkal, mostanra ez a hatalom igen jelent?sre n?vekedett. általában az orkok patrónusai nem rendelkeznek említésre méltó er?vel, mondjuk az ervek vagy a toroniak isteneihez viszonyítva, de Hurag Dhaur a maga személyes erdejében valószín?leg bármelyik ilyen entitással szembeszállhatott volna.
The narrative has been taken without authorization; if you see it on Amazon, report the incident.
Ebben az erd?ben az ork sámánok is kül?nleges hatalommal bírtak, és képesek voltak bármilyen mágiával létrehozott álcán keresztüllátni. így aztán, folytatta Ralk tábornok, nem lesz szükség arra, hogy a hadsereg minden egyes katonáját kül?n megvizsgáljuk vagy próbára tegyük: ha a hadsereg letáborozik az ?si ork-farkas szent erdejében, egyszerre minden kémr?l tudomást szerzünk.
Ez felettéb hatékony megoldásnak t?nt, és nem is került volna annyiba, mint amekkora árat kétségkívül bármelyik erv isten, vagy Ranil várt volna el hasonló szolgálatért cserébe. Az ork sámánok ezer ?k?r feláldozásában állapodtak meg patrónusukkal, mivel azzal tisztában voltak, hogy emberáldozatra nem adnék nekik engedélyt.
A hadmozdulat okát természetesen titokban kellett tartanunk – a legmagasabb rangú sámánoktól, és az ?t hadtestparancsnoktól, valamint t?lem eltekintve senkit sem avathattunk be.
Miután a kémekt?l megszabadultunk, Ralk tervei szerint gyakorlatilag láthatatlanná válhattunk volna a toroniak számára. S?t, ha ügyesen csináljuk a dolgot a toroniak nem szereznek tudomást arról, hogy minden kémüket elhallgattattuk – és képesek leszünk hamis információkat továbbítani a császári hadvezérnek. így kelepcét állíthatunk fel a tóvidéken, és er?teljes csapást mérhetünk az ellenségre, talán meg is semmisíthetjük az egész hadoszlopot.
A továbbiakban Ralk tábornok el?adta a kelepce részleteit is, amiket a terep ismeretében a haditanács el?tt már kidolgozott.
El?sz?r is, a toroni kémek k?zül nem szabad minddel végeznünk – néhányat életben kell tartanunk az ellenség dezinformálása céljából. Ezek segítségével azt a mesét kell elhitetnünk a toroniakkal, hogy hajtóvadászatot tartottunk a kémekre, de néhányat nem találtunk meg, és a hajtóvadászat k?zben az egyik felfedett toroni ügyn?k végzett velem.
Halálom után az ?t hadtestparancsnok nem tud majd megegyezni az utódom személyében – a f?parancsnoki posztot mind Chrysaleas, mind ard Harneor magának k?veteli, míg a dwoonok az utóbbit, az ervek az el?bbit támogatják. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy a rangid?s természetesen Liromag lenne, aki azonban nem kíván részt a torzsalkodásban. Az orkok ezalatt úgy d?ntenek, hogy bárki legyen is az új f?parancsnok, nem lesz elegend? hatalma, hogy a Vas Fiainak megélhetését továbbra is biztosítsa az Unióban, ezért megválnak mind a dwoon állampolgárságuktól, mind a hadseregt?l, és beveszik magukat a nyugati vadonba.
Nemsokára végleges szakadásra kerül sor a dwoonok és a t?bbi nemzetiség k?z?tt: el?bbiek visszaindulnak az Unióba, utóbbiak a tóvidéken maradnak, hogy csapdát állítsanak az üld?z? toroniaknak. A csapda, amir?l a toroniak tudni fognak, mind?ssze két hadtestb?l áll majd: a császári hadvezérek tudomása szerint a III. hadtest, és a IV. hadtest nehézfegyverzet? katonái a mély és gyors folyású Cjerh folyó egyetlen hídjánál foglalnak majd állást, a nyugati parton. A híd egy romváros két felét k?ti ?ssze, a várost az orkok Cjerjahnak nevezték, így mostantól én is ezen a néven fogom emlegetni.
A Cjerh két nagy tavat k?t ?ssze, a Farkas-tavat, és a Medve-tavat, a két tó vidéke pedig rendkívül mocsaras. A toroniaknak jó pár mért f?ldes kerül?t kell tenniük, ha máshol akarnak átkelni, vagy be kell fagyasztaniuk a Cjerh vizét. A IV. hadtest k?nny?fegyverzet?i azonban a keleti part erdeiben cirkálnak majd, és amellett, hogy zaklatják a toroniakat, tájékoztatják a nyugati parton álló bajtársaikat arról, hogy a császári légiók hol akarnak átkelni. Mivel a Cjerh ?sszesen három mért f?ld hosszú, és az ártere meglehet?sen mocsaras, a III. hadtest valószín?leg meg tudja akadályozni az átkelést a folyó teljes hosszában.
A toroniak persze hasonló helyzetben mindenképpen er?ltetnék a harcot és érzékeny veszteségeket szenvednének. Az álterv szerint Chrysaleasnak néhány napig kell majd csak kitartania, utána a toroniak visszavonulnak majd nyalogatni a sebeiket, ekkor a nyugati parton álló északi er?k zavartalanul elvonulhatnak észak vagy nyugat felé. A keleti parton portyázó k?nny?fegyverzet?ek persze sokkal nagyobb veszélynek lesznek kitéve, de ha eddig sikerül elkerülniük a megsemmisülést, akkor most ?k is elillanhatnak, ha valamivel nehezebben is.
Ez a terv Chrysaleas harcias szellemét tükr?zte, ugyanakkor volt reális esélye a sikerre, ha a toroniak nem küldenek ki idejekorán egy nagyobb seregtestet, hogy kerülje meg a Farkas-, vagy a Medve-tavat. Hihet?nek t?nt, hogy ilyen el?ny?s terep birtokában Liromag sem fog akadályt g?rdíteni Chrysaleas merész tervének kivitelezése elé, hanem bízva a maga és katonái felülmúlhatatlan tapasztalatában az erdei hadviselés terén, megkísérli a végrehajtást.
A valóságban azonban a nyugati parton két hadtest fog állni: a II., és a III. Az V. valóban elindul nyugat felé, de csak egy mért f?ldnyire megy, és lesben fog állni a Farkas-tó partjánál, mert a toroniak az álterv birtokában erre fognak egy megkerül? oszlopot küldeni, Ralk ebben biztos volt. A IV. hadtest a Cjerh keleti partján marad, de nem fogja a toroni f?er?ket zaklatni, hanem a kyr sereg hátába kerül. Az I. hadtest katonái úgy tesznek majd, mintha kétszer annyian lennének, mint valójában, és az Unió felé vonulnak. A toroni felderít?k nagy része valószín?leg szokás szerint fennakad majd a mieink hálóján, de az a néhány, aki átjut, meg fogja er?síteni, hogy egy dwoon oszlop észak felé menetel. Csakhogy amint a toroni f?sereg eléri a Cjerhet az I. hadtest letér az útról, és a k?rnyéket ismer? ork vezet?k kalauzolásával er?ltetett menetben vonul, hogy csatlakozzon a IV. hadtesthez.
Amikor a toroniak megkezdik az átkeléssel való próbálkozást, a nyugati parton álló er?ink egyszercsak úgy tesznek, mintha tudomást szereztek volna a toroniak nyugat fel?l k?zelít? hadoszlopáról, és kapkodva visszavonulnak. Azután mihelyt a toroni f?sereg fele átkelt a Cjerhen, a II. és a III. szemb?l, a IV. és az I. hátulról indít támadást, A toroniak még mindig túler?ben lesznek, de nem lesz terük man?verezni, és nem fognak tudni visszavonulni, hacsak t?kéletesen meg nem verik az er?inket a Cjerh valamelyik partján. De a másik parton még ebben az esetben is komoly veszteségeket okozhatunk, és a mi visszavonulási útvonalaink végig nyitva állnak majd arra az esetre, ha rosszra fordulnak a dolgok.
Ralk tábornok nem volt kül?n?sebb ékesszólással megáldva, de a képesség, hogy gondolatait szabatosan, és nagy meggy?z? er?vel fejtse ki, nem hiányzott bel?le. Mikor befejezte a mondanivalóját, minden jelenlév? átlátta, hogy ennél jobbal aligha állhatunk el?. A gondosan kimunkált terv sikere szokás szerint a t?kéletes titoktartáson, és az ?sszehangolt, megfelel? id?ben végrehajtott hadmozdulatokon múlt, de siker esetén oly nagy nyereséggel kecsegtetett, ami b?ven megérte a fáradságot.
Hurag Dhaur szent erdeje tizenegy mért f?ldre északnyugatra volt akkor a f?hadiszállásomtól, de a II. hadtestnek, amely a legkeletebbi oszlopát képezte a hadseregnek, huszonegy mért f?ldet kellett megtennie, hogy elérje. Ahhoz, hogy minden kémet egyszerre leleplezhessünk, el?sz?r egybe kellett gy?jtenünk a hadsereget. Ez Marnir 53-ára megt?rtént. Ezután elindulhattunk nyugatra, elhagyva Toront, és behatolva az Anublien-tóvidékre.
A takarmányt persze ett?l fogva megint magunknak kellett el?teremtenünk, a gyéren lakott vadonban nem igan akadt zsákmányolnivaló. A papi személyek tehát újra nekiláttak, hogy napról-napra szénát és zabot teremtsenek, a portyázóink pedig egyúttal szipolymohát is vetettek az út mentén.
Tervünk azonban majdnem kudarcba fulladt a toroniak váratlan gyorsaságán. Azok ugyanis alighanem a mi 1385-?s támadásunkból merítve az ihletet, titokban építettek egy térkaput, amely keleti-nyugati irányban átszelte a tartományt, nagyjából abban a magasságban, ahol Rhin határa eléri a tengerpartot.
El-Arinell nyilvánvalóan csatára akart kényszeríteni minket, és erre minden oka meg is volt, hiszen csaknem kétszeres túler?vel bírt. Bár a szándékaink t?rténetesen egybevágtak, azt azért nem szerettük volna, ha a csatára végül nem az általunk választott helyen kerül sor, ezért kiléptünk, és 55-én este letáboroztunk Hurag Dhaur szent erdejében.
Reggelre kelve a huszonkét toroni ügyn?kb?l, akik beszivárogtak a hadseregbe, már csak kilenc élt, és azok is a mentalistáink befolyása alatt álltak. Az ellenséges kémek aggasztóan hatékonynak bizonyultak: ?ten k?zülük tisztként szolgáltak, egy pedig f?tisztként. Hogy mi t?rtént azokkal az embereinkkel, akiknek a helyét ezek az ügyn?k?k elfoglalták, azt nem minden esetben tudtuk meg, de nagyon úgy t?nt, hogy a t?bbségük halott.
általában boszorkányok, vagy egyszer?en orvgyilkosnak kiképzett asszonyok okozták a vesztüket – úgy t?nt toroni f?ld?n a legnagyobb veszélyt a helybéli n?k jelentik. Ami azt illeti a magam részér?l ez a felfedezés nem igazán lepett meg – ezért is tettem meg mindent, hogy a katonák érjék be a mi táborkísér?inkkel, ha már magunkkal hoztuk ?ket a hadjáratra. Persze hiába – a katonákra az alkoholnál csak a n?k bírnak nagyobb vonzer?vel.
Marnir 56-án hozzáláttunk Ralk tábornok terve második részének megvalósításához. Egy napot egy helyben t?lt?ttünk el, ezt az el?z? nap a Hurag Dhaur ligetét?l tisztes távolságban elültetett nagy mennyiség? szipolymoha learatásával t?lt?ttük – nem lett volna szerencsés, ha a papjaink erejét a csata napján is felemészti az élelemteremtés. K?zben az elfogott kémeink engedelmesen k?z?lték a fejleményeket, amelyeket a mentalistáink a szájukba adtak.
57-én az I. hadtest északra indult, a IV. hadtest északkeletre, a maradék három pedig északnyugatra a Cjerh felé. én magam a II. hadtesttel tartottam.
58-án a IV. hadtest jár?rei ?sszecsaptak a toroniak felderít?ivel. El-Arinell megkísérelte csatára kényszeríteni Liromagot, de az elf tábornok az erd?s vidéken ki tudott csúszni a bekerítésb?l. A toroni tábornok id?k?zben már elindított egy megkerül? oszlopot, valóban a Farkas-tó irányában. Ezek nagy el?vigyázatossággal haladtak, a pegazuslovasaink csak azért találtak rájuk, mert tudták mit keressenek, és az erejüket így sem tudták megállapítani.
60-ára el-Arinell f?ereje elérte a Cjerhet. Liromag id?k?zben elt?nt az erd?kben, és a toroni felderít?k nem akadtak rá, ezért a kyr hadvezér er?s hátvédet állított, hogy a IV. hadtest ne üthessen rajta egyk?nnyen.
K?zben az I. hadtest is megmutatta magát a toroni felderít?knek, majd belekezdett a keleti kerül?be, hogy visszalopakodjon el-Arinell háta m?gé. Az V. hadtest felállította a maga csapdáját a Farkas-tónál, a II. és a III. készenlétben volt a Cjerh m?g?tt. Mindenki a helyén volt, minden készen állt, és 61-én a toroniak hadrendbe álltak a Cjerh keleti partján. Beleléptek a csapdába, és ideje volt, hogy annak acélpofái ?sszezáruljanak.