Hírszolgálat, varázstudók, a háború el?tti utolsó évek

  A toroni titkosszolgálatról a mai napig nagyon keveset tudunk. Ritkán sikerül egy-egy ügyn?két foglyul ejtenünk, de ezek t?bbnyire alacsony rangúak, és akkor sem gyarapítják a tudásunkat érdemlegesen, ha sikerül megakadályoznunk, hogy ?ngyilkosságot k?vessenek el, és szóra bírjuk ?ket.

  A titkosszolgálat léte leginkább az eredményeiben nyilvánult meg számunkra. A toroniak el?szeretettel alkalmaztak fejvadászokat magas rangú északi tisztek meggyilkolására, sajnos meglehet?sen nagy sikerrel. Hasonlóan szerették megmérgezni az élelmiszer, vagy a vízkészletünket, és nem riadtak vissza attól sem, hogy járványokat indítsanak útjára k?reinkben. Kémeik a saját lakosságunk, vagy éppen a hadsereg soraiban rejt?ztek, és nem sok hadmozdulatunk maradhatott rejtve a szemük el?tt, s?t, Naith tábornok megfigyelése szerint el?fordult, hogy az ellenséges határ?rség szinte a mi csapatainkkal egy id?ben értesült a parancsnokok szándékairól, ami arra utalt, hogy a tisztikarban is akadnak toroni ügyn?k?k.

  A mi hírszerzésünk, még a Harneor-hadnál is, messze volt az ilyen hatékonyságtól. Nem volt sem elég pénzünk, sem elég tapasztalatunk. Mégis, a háború el?tti években, és a háború alatt számos el?relépést tettünk.

  Amikor Tarin, az Unió és Ilanor létrehozott egy k?z?s f?parancsnokságot, a három ország a hírszerz? szerveket is alárendelte ezeknek, így az Unió délnyugati tartományának parancsnokaként, t?bbek k?z?tt ilar fejvadászok is szolgáltak alattam. A dwoon fejvadászok nehezen tanultak meg más nyelveken akcentus nélkül beszélni, az ilarok viszont hamar levetk?zték az akcentust, és a beszédük r?vid id? alatt a k?rnyezetük dialektusához hasonult. Valószín?nek tartom, hogy maga az ilar nyelv alakította ki bennük ezt a tulajdonságot; de ez a végeredmény szempontjából mindegy. Az ilarok be tudtak illeszkedni a toroni k?rnyezetbe, amit az is el?segített, hogy az emberi származású toroniak testi adottságai nagyon hasonlók voltak az ilarokéhoz: a fekete haj és a s?tét szem volt a leggyakoribb k?z?ttük; viszonylag karcsú alkat, jellegtelen orr és pofacsont.

  A testi jellemz?ket természetesen meg lehet változtatni mágiával, vagy egyszer?bb eszk?z?kkel is, de a toroni kémelhárítás túlságosan gyakran kiszúrta az ilyen változtatásokat, és egy ügyn?künk már el is t?nt a legkisebb nyom nélkül. A sz?ke haj, vagy a kopaszság pedig a határ túloldalán b?ven elég indok volt ahhoz, hogy az embernek belenézzenek a fejébe, így maradt az a megoldás, hogy igyekeztünk a testi adottságokra is figyelni, amikor leend? ügyn?keinket toborozzuk.

  A nyersanyag tehát már a rendelkezésemre állt, csak meg kellett formázni. Az ilar titkosszolgálat eddig a fizikai tényez?kre helyezte a hangsúlyt: megtanították a fejvadászoknak, hogyan éljenek meg akár a jég hátán is, és nagyszer? harci készségeket sulykolt beléjük. A szellemüket azonban nem edzették meg kell?képpen, és nem helyeztek elég nagy hangsúlyt a k?rnyezet megismerésére sem. Mentségükre szóljon, hogy az ilarok k?z?tt igen ritka az olyan ember, aki birtokában van a szellem hatalmának, Toronról pedig nem sokat tudunk a Sz?vetségben – ami azért csaknem ezer év állandó háborúzás után kicsit meglep?. Mindenesetre az eredmény katasztrofális volt: a legt?bb fejvadász már az els? küldetését sem élte túl, és a visszatér?k k?z?tt sok olyan volt, akit Toron kínzással, pénzzel vagy mágiával már a szolgálatába állított.

  A hiányosságokat pótlandó varázstudókat állítottunk a leend? ügyn?k?k mellé, hogy elsajátíthassák a szellem hatalmát, és a határon átcsapó katonáimmal toroni k?zrend?eket raboltattam el, akik megtanították az ügyn?k?ket, hogyan viselkedjenek.

  Ezután magával a toroni lakossággal próbáltunk szerencsét. Nem volt k?nny? dolgunk, mert a toroniakat ugyanolyan fanatikus h?ség f?zte a hazájukhoz, mint például a dwoonokat, de kell? mennyiség? arannyal sikerült néhány k?zrend? h?ségén rést ütni. Ezek nem keveset kockáztattak, és t?bbségük rajta is veszített, de az emberi kapzsiság szerencsére mindig gondoskodott az utánpótlásról.

  A legnehezebbnek a katonák beszervezése t?nt. Mint kiderült, ez a félelmünk csak részben volt jogos. Igaz, az alacsony rangú katonák sokkal ellenállóbbnak bizonyultak kísérleteinkkel szemben, mint más polgártársaik, és, ha mégis sikerrel jártunk, az emberünk kivétel nélkül r?vid id? alatt lebukott. A kyr származású tisztek azonban meglepetésünkre sokkal inkább hajlamosak voltak az árulásra. Nekik egyrészt sokkal kevesebb vesztenivalójuk volt, mert csak a saját fejüket kockáztatták: ha lebuktak a családjuknak nem esett baja, legfeljebb a vagyonuk egy részét veszítették el. Másrészt frissek voltak még a polgárháborús ellentétek, és a nemesek k?zül sokan úgy érezték, hogy a császár elárulta ?ket, amikor kiegyezett a Tharr-egyházakkal. és meglep? módon olyanok is voltak, akiknek észak kyrjeihez húzott a szívük, és puszta idealizmusból vállalták a kémkedést. általában ezek bizonyultak a leghasznosabbnak, és a legritkábbaknak is.

  Mindent ?sszevéve a titkosszolgálatunk jóval elmaradt a toronitól hatékonyságban, és ez nem változott meg alapvet?en, bármennyire igyekeztünk. Mérsékelt sikereket értek el az ügyn?keink, volt, hogy nagyban hozzájárultak a csatatéren aratott gy?zelmeinkhez, de az árnyak k?z?tt a toroniak sajnos mindig otthonosabban mozogtak, és attól félek, ez még jó darabig ezután is így lesz.

  Volt azonban a hírszerzésnek egy másik formája is, amiben viszont mi voltunk el?nyben. Az árnyháború Toron asztala volt, a felderítés azonban a miénk.

  Ha belegondolunk ez nem is lehetett másként – Haonwell, és a sirenari ?nkéntesek révén nekünk képzett elf felderít?k álltak rendelkezésünkre, akik k?z?tt ráadásul pegazuslovasok is voltak. A toroniaknak nem voltak sem elfjeik, sem pegazusaik, ezért mágiával próbálták ellensúlyozni a hátrányukat. Repül? eszk?z?ket készítettek a felderít?iknek, varázsg?mb?kkel fürkészték a f?ldeket, illetve állatok szemén keresztül próbálták meg a seregeinket felderíteni. Ennek nem volt nehéz megtalálni az ellenszerét, mert a b?v?lt repül?eszk?z?ket az erre a célra készített fürkészeink mindig id?ben felfedték a leveg?ben portyázó pegazuslovasaink el?tt; a megszállt állatokat pedig a gazdájukhoz vezet? hosszú mentálfonalak fedték f?l, ezeken keresztül aztán az óvatatlanabb toroni varázstudókkal is végezhettünk.

  Maradtak a távolba néz? varázslatok – de képzett mágusoknak ezeket sem okozott nagy gondot felfedni és megzavarni. Ezalatt a mi pegazuslovasaink az emberi szem számára elérhetetlen magasságban k?r?ztek a toroni seregek f?l?tt, legt?bbsz?r észrevétlenül. Ha felfedezték is ?ket, nem volt k?nny? az ártalmatlanná tételük, mert a pegazusok természetes ellenállással rendelkeznek mindenfajta mágiával szemben, az elfeket pedig mágusaink alvó rúnákkal látták el, amelyeket gyakorlatilag lehetetlen észrevenni, amíg m?k?désbe nem hozzák ?ket.

  Enjoying the story? Show your support by reading it on the official site.

  Nem csak a pegazuslovasok és az elfek biztosítottak f?lényt a felderítésben, mert a lovasságunk általában véve is jobb volt, a toroniak inkább gyalogos nemzet. Ez a f?lény már a határ menti harcokban megmutatkozott, amelyekben leginkább tisztán lovassági ?sszecsapásokra került sor, és rendszerint a toroniak húzták a r?videbbet.

  A hírszolgálat legalapvet?bb csatornája a szellemnyelv volt. Ezen keresztül jelentettek a felderít?k és a kémek, ezen adták ki a parancsokat a f?tisztek alantasaiknak, ez volt a hírk?zlés leggyorsabb és legbiztosabb módja. Egyetlen probléma volt a dologgal: kevés ember tudott csak bánni a szellem hatalmával. A harcoló seregek mindig is igyekeztek minél t?bb embert kiképezni rá, de a tapasztalat azt mutatja, hogy a szellem hatalmának elsajátítására csak minden harmadik-negyedik ember alkalmas, és nekik is két-három év kell, mire képesek lesznek szellemnyelven üzenetet küldeni. Tehát a kiképzés se nem olcsó, se nem egyszer? dolog; szellemnyelven ért? katona pedig t?bbnyire kevesebb van a szükségesnél.

  éppen ezért minden hadseregnek fenn kell tartania más kommunikációs csatornákat. A határ?rség fény és füstjeleket használ az er?d?k k?z?tti hírk?zlésre, és postagalambokat. A postagalambok egy ide-oda vonuló hadsereg részei k?z?tti hírk?zlésre alkalmatlanok, de fény-, és t?zjeleket a mezei hadak is használnak; ezeket pedig kürt-, és zászlójelekkel, valamint futárokkal egészítik ki.

  A Harneor-had legfontosabb újítása, amit aztán minden alattam szolgáló hadsereg átvett, az elmeháló volt. Ezt egészen bizonyosan nem maguk a Harneorok találták fel, de, tény, hogy Quironeiában ?k használták el?sz?r. Hogy honnan szerezték meg ezt a tudást, azt nem tudni, de amikor én megszülettem, már használatban volt.

  Az elmehálót egy mentálmágus feszíti ki, akár olyan emberek k?zé, akik valamilyen szinten birtokolják a szellem hatalmát, de nem feltétlenül képesek szellemnyelven szólni. Az elmeháló tagjai minden er?feszítés nélkül beszélhetnek egymással a hálón keresztül. Az egyes szálak nem egészen mentálfonalak, így el lehet rejteni ?ket más varázstudók el?l, de ha mégis rájuk akad valaki, a háló tagjai komoly veszélybe kerülnek. Ennek kivédésére két mód kínálkozik: az egyik a managát, ami minden varázslatot elfojt, a másik, hogy pár varázsló állandóan figyeli a hálóra irányuló varázslatokat, és megpróbálja ezeket kivédeni, vagy figyelmezteti a mentálmágust, hogy bontsa le a hálót.

  Doran, mint említettem, a 3. hadsereg rendelkezésére bocsátott jó pár varázstudót, de ez kevés volt ahhoz, hogy minden zászlóra jusson egy csatamágus, ahogy azt a Harneor-hadban megszoktam. A hadsereg 92 zászlóból állt, és nekem mind?ssze 72 mágus állt a rendelkezésemre. (Ebb?l 21-et a Harneorok pénzeltek, 21-et az Unió, 15-?t Doran, 7-et Tarin és 8-at Ilanor.) A létszámot zsoldosokkal akartam felt?lteni, csakhogy mire a hadsereg megalakult, már minden pénzemnek megvolt a maga helye. A csatamágusok nem ezüstben kapják a fizetségüket: 3000-3500 aranykorona volt fejenként az évi illetményük, vagyis a hiányzó húsznak 60-70 000 aranykoronát kellett volna évente el?teremtenem. Már arra gondoltam, hogy kénytelen leszek f?ldeket állami tulajdonba venni, hogy azok j?vedelméb?l t?ltsem ki a létszámot, vagy újra csavarnom kell egyet az adóprésen, amikor Ranil személyesen sietett a segítségemre.

  Egy régi bajtársam, és lek?telezettem, t?rténetesen obasz hercegkapitány, nem mellesleg egy igen gazdag család utolsó sarja, 1382. Trekam 27-én lováról leesve nyakát szegte. ?r?k?sei nem lévén, f?ldjei a koronára szálltak, hercegkapitányi tisztje a király egy másik h? emberére, ingó vagyonának tekintélyes részét azonban, mintegy kétmillió aranykoronát, rám hagyta. Egyetlen barátom halálát sem vettem még olyan ?r?mmel, mint az ?vét. A pénzt egészében k?lcs?nadtam tarini bankoknak, és a kamataiból felfogadtam 28 csatamágust Dél-Quironeiábn, így aztán kereken százan szolgáltak eztán a 3. hadseregben. Ennek a száznak mintegy fele volt a magas mágia beavatottja, a t?bbiek csak a boszorkánymesteri tanok ismer?i voltak, de a csatatéren ugyanolyan jó hasznukat vettem.

  A csatamágusokon kívül legalább még ?sszesen vagy kétszáz kisebb hatalmú varázsló, illetve boszorkánymester szolgált a seregben. A varázstudókat tiszti és altiszti rangokban osztottuk be a harcoló legénységbe, k?zvetlen alárendeltek nélkül.

  A 3. hadsereg harctéri varázshasználóinak aránya a legénységhez viszonyítva k?rülbelül olyan lehetett, mint a toroni hadseregben, de az északi átlagnál nagyobb. A tartomány határ?rségében például ?sszesen hatvan zászló szolgált, és hatvan-hetven harctéri varázstudó – számuk gyakran változott a s?r? határ menti ?sszecsapások miatt –, ezek k?zül pedig legfeljebb húsz volt csatamágus. Igaz, a határ?rség ennek ellenére is megállta a helyét, de ez csak és kizárólag a papi személyek magas arányának volt k?sz?nhet?, mert ezekb?l a toroni seregekben akadt kevés.

  A 3. hadsereg legénységében az állománynak ugyanolyan nagy részét tették ki papi személyek, mint bármely más északi hadseregben; a hadtestparancsnokaim k?zül például Noram ard Harneor és Opren Harneor tábornokok, vagy éppen említhetném jómagamat is. Az erv nehézlovasságnak általában mintegy ?t?dét paplovagok adták, a tartományi dwoon nehézlovasságban k?rülbelül ugyanez volt az arány, a Harneor-nehézlovasságban, az Arany Fény lovagrend zászlajában pedig kizárólag Ranil felkentjei szolgáltak. A k?nny?lovasságban és a gyalogságban ez az arány sokkal alacsonyabb volt, itt minden huszadik katona állt valamely isten szolgálatában, de így is t?bb mint háromezer papi személy tartozott a hadsereg harcoló alakulataihoz. Emellett jócskán akadtak a nem harcolók k?z?tt: a hadsereg tábori kórházában, a m?szaki alakulatokban, s?t még a táborkísér?k k?z?tt is.

  Említést kell még tennem a bárdokról, akik az ilanori és az erigowi zászlókban fordultak el? kül?n?sen nagy számban. Amellett, hogy jótékony hatással voltak a katonák moráljára, nagyon ügyes trükk?ket ismertek: r?vid id?re el tudtak rejteni f?ldbe ásott csapdákat, vagy akár egy fekv? zászlóaljat, nem létez? alakulatokat tudtak idézni, hogy az ellenség megzavarodjon, éjszaka vívott ütk?zetekben világítással szolgáltak. ?sszlétszámuk a hadsereg k?telékében nem érte el a kétszázat, de gyors felfogásuk, bátorságuk, és egyszer?, ám meglep?en hatásos varázslataik révén rendkívül hasznosnak bizonyultak.

  A 3. hadsereg tehát mindent ?sszevéve b?ven el volt látva varázshasználókkal, ám ezek hatékony felhasználása már más lapra tartozott. éppen ezért megk?veteltük a tisztekt?l, hogy alaposan megismerkedjenek a magas és a tapasztalati mágiaformákkal, hogy a csata hevében is el tudják d?nteni, milyen jelleg? támogatásra lenne éppen szükségük. Fontos volt, hogy a k?zkatonák is megtanuljanak együttm?k?dni a varázshasználókkal, ezért ennek a módozatait is igyekeztünk jól begyakoroltatni. Számíthattunk arra is, hogy manacsendben kell majd néhány csatát megvívnunk, ezért rendeztünk olyan hadgyakorlatokat is, amelyek során mindennem? varázslat tilos volt. Végül, mire a háború kit?rt a hadsereg már teljes mértékben ki tudta aknázni a varázstudói nyújtotta lehet?ségeket, ugyanakkor képes volt rá, hogy mágikus segítség nélkül is helyt álljon.

  A legt?bb hozzáért? szerint az elmehálót valamelyik déli birodalomban alkalmazták el?sz?r, Pyarronban vagy Kránban. északon, nyilvánvaló el?nyei ellenére, a mai napig sem terjedt el szélesk?r?en, de a 3. hadseregben valószín?leg a mai napi alkalmazzák.